December 4.-A beszélő mézeskalács
🍪 December 4. – A Beszélő Mézeskalács
Gergő nagyon izgatottan ébredt, és azonnal a kisasztal felé rohant. A Titokzatos Hópehely, amely tegnap a segítőkészség jutalmaként picit fényesebb lett, most is ott ült a bársonyos párnán, lágyan szikrázva.
– Jó reggelt, Fény! – suttogta Gergő. – Jó reggelt, Gergő! – felelte a hópehely apró, csengő hangon. – Ma a becsület útját fogjuk járni.
Gergő megvonta a vállát. Mi olyan nehéz a becsületben? Ő mindig igazat mondott… vagy legalábbis próbált!
A reggeli után Gergő édesanyja mézeskalácsot sütött, felkészülve a Mikulás-napi vendégségre. Az egész ház megtelt fahéj és szegfűszeg édes, kábító illatával. A konyha asztalon több tálcán sorakoztak a még meleg, világosbarna figurák: házikók, csillagok, fenyőfák és egy különösen szép, vastag emberke, fehér mázzal díszítve. Ez volt a legszebb, legnagyobb és legillatosabb az összes közül.
– Ne feledd, Gergő – mondta anyukája, miközben berakta az utolsó adagot a sütőbe –, ezek az emberkék holnap reggelre készülnek el teljesen, amikor befejezem a díszítésüket. Ígérd meg, hogy egyet sem kóstolsz meg addig! Különösen ezt a nagyot ne!
Gergő könnyedén bólintott. – Ígérem, anya!
Azonban, amint anyukája felment az emeletre, hogy előkeresse a karácsonyi dobozokat, Gergő hirtelen nagyon-nagyon megkívánta a mézeskalácsot. Csak egyet. Annyira finom volt az illata! Odament az asztalhoz, és a hópehely figyelmeztető csillogása ellenére is felemelte azt a bizonyos, különösen szép, vastag mézeskalács emberkét. Már majdnem az ajkához vitte.
– Állj! – hangzott egy hangos, ropogós suttogás, mintha száraz kekszek dörzsölődnének egymáshoz.
Gergő olyan gyorsan tette vissza a figurát a tálcára, mintha megégette volna. Szíve hevesen dobogott. A Hópehely Fény a fülébe súgott: – Látod? Ez az Ígéret Beszéde!
A mézeskalács emberke komolyan nézett Gergőre a cukormáz szemeivel. – Tudod, mi történik, ha megeszel egy emberkét, akinek megígérted, hogy nem bántod? – kérdezte a Mézeskalács. – Azt hiszed, csak egy kis falat tűnik el, de valójában egy nagy darab a becsületedből.
Gergő lehajtotta a fejét. – Én… én csak egy kicsit akartam. Senki sem tudja meg.
– De te megtudod – felelte a Mézeskalács. – És én megtudom. És a Hópehely is megtudja. Az ígéret olyan, mint egy láthatatlan lánc, ami összeköt a másik emberrel. Ha elszakítod, elszakad a bizalom is. Én azt az ígéretet képviselem, amit anyádnak tettél. Még akkor is, ha csak egy falatról van szó. A becsület apró dolgokkal kezdődik.
Gergő visszalépett az asztaltól. Hirtelen már nem is kívánta a mézeskalácsot. A kis figura szavai mélyebbre hatoltak, mint bármelyik fenyőfűszernél. Rájött, hogy az ígéret megtartása nem a jutalomról vagy a büntetésről szól, hanem az önmagunk iránti tiszteletről. Ha egyszer megszegsz egy apró ígéretet, legközelebb sokkal könnyebben szegsz meg egy nagyot is.
Gergő felrohant a lépcsőn, és megkereste az anyukáját. – Anya, bocsáss meg! – mondta Gergő. – Majdnem megszegtem az ígéretemet. Nagyon megkívántam a mézeskalácsot, de rájöttem, hogy az ígéret sokkal fontosabb. Sajnálom, hogy még csak el is gondolkodtam rajta.
Édesanyja mosolyogva ölelte át. – Köszönöm, Gergő, hogy bevallottad. Ez tesz téged becsületessé. Az, hogy van bátorságod megállni, mielőtt hibát követsz el, és van bátorságod beismerni a tévedésedet.
Lent a szobában a hópehely még erősebben ragyogott. A kis mézeskalács emberke pedig, mintha csak meleg mosollyal nyugtázta volna Gergő döntését, csendben várakozott tovább a tálcán. Gergő ma megtanulta: az ígéret nem csak szó, hanem egy ajándék, amit másoknak adunk. És ezt az ajándékot becsülettel kell őrizni.
