December 12.-A karácsonyi levél
✉️ December 12. – A Karácsonyi Levél
Gergő ma reggel kissé gondterhelten ébredt. Mártonnal kibékült, a szíve békés volt, de valami mégis nyomta a lelkét. Édesapjával az utóbbi időben kicsit távolságtartó volt. Apukája sokat dolgozott, este is a telefonján lógott, és Gergő azt érezte, nem figyel rá igazán.
– Jó reggelt, Fény! Ma mi a lecke? – kérdezte Gergő. – Jó reggelt, Gergő! Ma a kimondott szavak ereje lesz a leckéd – felelte a Hópehely. – Néha a legfontosabb üzenetek is elakadnak a zajban. Meg kell tanulnod őszintén és tisztán beszélni azokhoz, akiket szeretsz.
Gergő édesanyjával hozzálátott a karácsonyi üdvözlőlapok írásához. Gergő már sok levelet írt, de mindet a nagyszüleinek vagy a távoli rokonoknak. Soha nem jutott eszébe, hogy a szüleinek is írjon.
– Anya, miért írunk leveleket? Úgyis látjuk egymást karácsonykor! – kérdezte Gergő. – Azért, Gergő – felelte anyukája –, mert a kimondott szó néha elvész, a leírt szó viszont megmarad. Azt írjuk le, ami igazán fontos, és szánunk időt arra, hogy szépen, átgondoltan fogalmazzuk meg. A szeretetet a leírt szóval is meg lehet érinteni.
Gergő elgondolkodott. Eszébe jutott, hogy apukája mennyire fáradt este, és nem akarta még pluszban terhelni a maga apró problémáival. Ezért inkább elhallgatta a nehéz dolgokat, azt, hogy szeretne többet játszani vele, és elmondani a hópehely kalandjait.
A Hópehely megérezte Gergő gondolatait. – Gergő, az apukád fáradt. Lehet, hogy nem hallja meg a szavakat, de talán elolvassa. Írj neki! Írd le, ami a szívedben van!
Gergő vett egy különleges, fenyőmintás lapot, és leült az asztalhoz. Először csak azt akarta írni: „Boldog Karácsonyt!”, de eszébe jutott a Hópehely üzenete a tiszta kommunikációról. Végül ezt írta:
„Kedves Apa!
Tudom, hogy nagyon sokat dolgozol, és én nagyon büszke vagyok rád. De néha nagyon hiányzik, hogy beszélgessünk, mint régen. Szeretném, ha a karácsony előtti időben leülnénk tíz percre, és elmondanám neked a hópehely-kalandjaimat. Nagyon szeretlek, és a te ölelésed a legjobb karácsonyi ajándék.
Szeretettel: Gergő.”
Gergő óvatosan lezárta a borítékot, és az apukája íróasztalán lévő papírkupac tetejére tette, ahol biztosan megtalálja.
Este, amikor Gergő már félig aludt, hallotta, hogy édesapja bejön a szobájába. Nem szólt, csak odament hozzá, és szorosan megölelte. Az ölelés hosszan tartott, és Gergő érezte, hogy a távolság, amit a napok feszültsége okozott, hirtelen megszűnt.
Másnap reggel az apukája korán elment dolgozni, de egy post-itet hagyott Gergő ágya mellett. A papíron ez állt:
„Drága Gergő!
Köszönöm a leveled. Te vagy a legnagyszerűbb Adventi Fény a világon. Ma este félreteszem a telefont, és mesélhetsz a hópehely-kalandokról, amíg bele nem fáradsz. Nekem is te vagy a legjobb ajándék.
Szeretettel: Apa.”
Gergő melegen mosolygott. A Hópehely ma olyan fényesen ragyogott, ami az eljutott, szívből jövő üzenetet jutalmazta. Gergő megtanulta, hogy a legfontosabb ajándék néha nem a megvásárolható tárgy, hanem a szívünkből jövő őszinte szó, amely képes hidat építeni még a legnagyobb távolságok fölött is.
