December 5.-Mikulás Segítői

🎅 December 5. – Mikulás Segítői

Gergő reggel már rutinosan sietett az Adventi Fényhez. Ma izgatott volt, mert este jön a Mikulás! Csizmát pucolni, ablakba tenni – ez a decemberi készülődés legszebb része. A Hópehely is mintha jobban örült volna a mai napnak.

– Jó reggelt, Fény! Ma Mikulás előestéje van! – mondta Gergő. – Pontosan, Gergő – felelte a Hópehely. – Ma a nagylelkűség lesz a leckéd. Tudod, a Mikulás nemcsak a jó gyerekeknek hoz ajándékot, hanem azoknak is, akiknek a szíve nyitva van mások felé. A legnagyobb öröm nem az, amit kapsz, hanem az, amit te adsz.

Gergő elgondolkodott. Ő szeret ajándékot kapni. Mit is adhatna?

Délután, ahogy Gergő pucolta a csizmáját, édesanyja megkérdezte: – Gergő, emlékszel a kis szomszéd kislányra, Lilinek, aki pár hete költözött ide, és mindig szomorúnak tűnik? – Igen, emlékszem – válaszolta Gergő. – Nem sokat játszik.

Anyukája elmondta, hogy Liliék nagyon nehéz helyzetben vannak, és valószínűleg a Mikulás nem fogja megtalálni az ablakukat. – A Mikulásnak szüksége van segítőkre, Gergő – mondta anyukája. – Ránk. Tudunk mi segíteni neki?

Gergő szíve hevesen dobogott. Eszébe jutott, milyen szomorú volt tegnap, amikor azt hitte, megeszi a mézeskalácsot és becstelenné válik. Most viszont valami igazán jót tehet.

– Igen! – mondta Gergő határozottan. – Segítek a Mikulásnak! De mit tegyek?

Anyukája egy nagy tálcát tett elé, telis-tele frissen sütött, illatos, díszes mézeskaláccsal, köztük azzal a bizonyos, nagy, beszélő mézeskalács emberkével is. – Ezt szánjuk ajándéknak, de mi lenne, ha te tennél hozzá valamit, ami neked kedves? Valami olyasmit, amit igazán szeretsz.

Gergő elment a szobájába. Végignézett a játékain. Ott volt a vadonatúj, gyors piros autójuk, amit a születésnapjára kapott. Odanyúlt érte. Nehéz volt megválni tőle. Egy pillanatra megfogta, majd visszatette a polcra. Aztán meglátta a kis, plüssmackóját, akit Bundásnak hívott. Bundás Gergő mellett aludt, amióta csak az eszét tudta. Elszorult a torkában. Bundás ajándékozása a nagylelkűség legnehezebb próbája volt.

A Hópehely a kisasztalon finoman felé ragyogott, mintha azt sugallná: „Emlékezz a karácsony melegségére, Gergő. Ossz meg másokkal!”

Gergő mély levegőt vett. Fogta Bundást. A mackó régi volt, a bundája már itt-ott kopott, de tele volt szeretettel. – Azt hiszem, Lilinek nagyobb szüksége van Bundásra, mint nekem – suttogta. – Talán ő vele is segít a magány ellen.

Gergő Bundást a mézeskalács mellé tette. Hozzáadott még két finom csokoládédarabot a saját Mikulás-készletéből, amit alig várt, hogy megehessen.

Az est leszálltával Gergő édesanyjával csendben elindultak a szomszéd ház felé. Óvatosan becsempészték a kis ajándékcsomagot Liliék ajtajához, mintha maga a Mikulás járt volna ott.

Amikor visszaértek, Gergő megpucolta a saját csizmáit, és boldog szívvel tette ki az ablakba. Aznap este nem az foglalkoztatta, mit fog kapni, hanem az, hogy Lili arca holnap reggel talán felragyog. A nagylelkűség, a Mikulás segítőjének lenni sokkal nagyobb öröm volt, mint várni a saját jutalmát.

Az Adventi Fény fényesen ragyogott. Megtanulta: a nagylelkűség nem csak a felesleg odaadása. Hanem a legkedvesebb dolgunk megosztása másokkal.