December 7.-A szótlan karácsonyi dísz

🤫 December 7.

A Szótlan Karácsonyi Dísz

A Mikulás-napi izgalmak után Gergő kicsit lemerült, de az Adventi Fény reggel ragyogóbban ébredt, mint valaha. – Jó reggelt, Fény! Mi a mai feladat? – kérdezte Gergő. – Jó reggelt, Gergő! Ma a figyelem lesz a leckéd, és a csend ereje – suttogta a Hópehely. – Eddig te cselekedtél, de ma meg kell tanulnod figyelni a körülötted lévő dolgokra, különösen azokra, amelyek nem tudnak szólni.

Gergő pont bele akart vágni, hogy ez unalmas lesz, de a Hópehely fényesebben lüktetett, és Gergő elhallgatott.

A mai napon édesanyja megengedte Gergőnek, hogy felvigye a padlásról a karácsonyi díszeket tartalmazó nagy fadobozt. A doboz nehéz volt és poros. Gergő nagy gonddal vitte le a nappaliba.

Ahogy kipakolták a dobozt, Gergő szeme megakadt egy különösen régi díszen. Egy üvegmadár volt, faroktollai hiányoztak, a színe is megkopott, és csak egy szál vékony, ezüst drót tartotta. Nem volt semmihez sem hasonlítható, a többi új, csillogó dísz mellett kissé szegényesnek tűnt.

– Miért tartjuk meg ezt a régi, csúnya madarat? – kérdezte Gergő. – Nincs már szép tollazata, és alig csillog. Dobd ki, anya, sokkal szebbeket is vehetünk!

Édesanyja szelíden Gergőre nézett. – Ez a madár az egyik legfontosabb díszünk, Gergő. Évek óta velünk van. Tudod, nem mindig a csillogás és a hangos beszéd a lényeg. Ennek a szótlan madárnak is van egy története, de meg kell tanulnod csendben figyelni rá.

Gergő felvette a madarat. Odavitte az Adventi Fényhez. A Hópehely finoman körbevilágította a régi üvegmadarat. Gergő csendben, szó nélkül nézte a tárgyat.

Ahogy a csendben tartotta, eszébe jutottak a tegnapi történetek. A régi csizma története, a nagypapa meséje, a Mikulás titkos ajándéka. Hirtelen észrevette, hogy a régi madár alakja mennyire művészi. A szeme apró, csiszolt gyöngyből készült, és a kopott üveg mégis különleges fényt bocsátott ki. Nem a mostani, műanyag csillogást, hanem valami mélyebb, belső ragyogást.

Hirtelen Gergőnek feltűnt, hogy bár a madár nem beszél, történeteket súg. A karácsonyfán töltött évekről, a szülőkről, akik először akasztották fel, a nagyszülők mosolyáról. A szótlan madár a történelmet, az emlékezést és a tartós szeretetet képviselte. Ő volt a csendes emlékeztető arra, ami igazán fontos.

Gergő lehunyta a szemét, és megpróbálta elképzelni, milyen lehetett, amikor a madár először került a fára. A figyelmesség, a csendes szemlélődés segített neki.

– Látod, Gergő – súgta a Hópehely. – A világ tele van szótlan csodákkal. Egy régi dísz, egy lassú hópelyhesedés, egy elfelejtett fotó. Ha nem állsz meg, hogy csendben figyelj, elszaladsz mellettük. A figyelem és a csend a karácsonyi készülődés igazi ajándéka.

Gergő gyengéden tette vissza a régi üvegmadarat a többi dísz közé. Tudta, hogy ez a madár már nem csúnya. Inkább bölcs volt. Megígérte magának, hogy minden nap szán egy percet arra, hogy csendben figyeljen a körülötte lévő világra.

Az Adventi Fény egy szívmelengető, egyenletes fénnyel ragyogott, ami az elmélyült figyelmet jutalmazta. Gergő megtanulta: a legfontosabb üzenetek nem mindig a leghangosabbak.