December 8.-A Betlehem kisebbik báránya

🐑 December 8. – A Betlehem Kisebbik Báránya

Gergő ma reggel azzal a céllal ébredt, hogy a karácsonyi készülődésben valami nagyot és látványosat fog tenni. Eddig mindig apró dolgokat tanult, de ma ideje lenne valami hatalmas cselekedetnek, ami méltó a Mikulás segítőjének hírnevéhez!

A Hópehely, az Adventi Fény finoman ragyogott az asztalon. – Jó reggelt, Gergő! Ma az alázat lesz a leckéd. Ne a méretre vagy a látványosságra koncentrálj, hanem a szívre – súgta a Hópehely. – A legnagyobb csodák néha a legkisebb, leghalkabb helyeken történnek.

Gergő lement a nappaliba, ahol édesanyjával hozzáláttak a betlehem felállításához. A gyönyörű, fából készült figurák mind sorban álltak: József, Mária, a Három Királyok, a pásztorok és az állatok. Gergő vette magához a legnagyobb, legszebben faragott királyt, aki aranyat vitt ajándékba.

– Én leszek a Három Királyok főrendezője! – jelentette ki. – A királyok a legfontosabbak, ők a legmesszebbről jönnek! Édesanyja mosolyogva figyelte. – Rendben, de ne feledkezz meg a többiekről sem!

Gergő óvatosan felállította a királyt, majd a tevén ülő másik kettőt is. Aztán felállította Józsefet és Máriát is a jászol elé. Végül sorra kerültek az állatok: a bika, a szamár, és a bárányok.

Volt egy különösen kicsi, alig ujjbegynyi bárányfigura. Gergő megvonta a vállát. – Ezt alig lehet észrevenni. Miért van itt ez a pici bárány? Tegyük a többi mögé, hadd látszódjanak a nagy, szép figurák!

Gergő a nagy, gyapjas juhok mögé akarta rejteni a pici bárányt, amikor az Adventi Fény hirtelen erősen megvillant Gergő kezében. A pici bárányfigura pedig, mintha csak életre kelt volna, megszólalt egy vékony, csilingelő hangon. – Mi, a kicsik, is fontosak vagyunk, Gergő!

Gergő meglepetten ejtette le a bárányt a szalmába, de az szerencsére puha földet ért. – Látod, Gergő – mondta a Hópehely –, ma ezt a kis bárányt küldtem hozzád. A karácsonyi történet tele van apró, elfeledett szereplőkkel.

A pici bárány felemelte a mázas fejét. – Én voltam az első, aki meglátta a Fényt azon a Betlehemi éjszakán! A nagy juhok csak a zörgő pásztorokra figyeltek, a Három Királyok a messzi csillagot kémlelték. Én viszont, mivel alacsony voltam, közelebb voltam a földhöz, és megláttam az első sugárzó fényt a jászolból. Aztán óvatosan odamentem, melegítettem a leheletemmel a Kisdedet, és nem akartam semmit. Csak szolgáltam.

Gergő elszégyellte magát. Ő csak a legfontosabb, legnagyobb figurákat akarta előre tenni, és elfeledkezett arról, hogy a csoda a jászolban is a legkisebb és legvédtelenebb lény körül forog.

– A méret nem számít – mondta a bárány. – A valódi jelentőség a szívben rejlik. Néha a legnagyobb dicsőség az, ha csendben, alázatosan végzed a dolgod, észrevétlenül hozzájárulva a csodához.

Gergő óvatosan felvette a kis bárányt, és ezúttal nem a többi figura mögé tette. Inkább az istálló ajtajához, hogy ő legyen az, aki a legközelebb áll a szalmához, a bika és a szamár közé. A pici bárány szinte szívmelengető fénnyel világított, elfeledve a törékenységét.

Az Adventi Fény sugara erősen és hosszan tartott. Gergő megtanulta, hogy a betlehemi történet arról szól, hogy Isten a legkisebb helyen, a legkisebb lényben jelenik meg. A nagyzolás és a hivalkodás helyett az alázat és a csendes szolgálat a legfontosabb.