December 14.-A csillagpor titka

✨ December 14. – A Csillagpor Titka

Gergő reggel felkelt, és érezte, hogy a belső békéje és a reménye erősödött. A Luca-búza első, apró zöld csírái már feltűntek a földben, jelezve, hogy a türelem és a gondoskodás meghozza a gyümölcsét.

Az Adventi Fény, a Hópehely, ma különösen fényesen, ezüstösen ragyogott, mintha apró csillagporral lenne bevonva.

– Jó reggelt, Fergő! Ma a hit és a képzelet lesz a leckéd – mondta a Hópehely. – Eddig azt láttad, amit a szemed mutatott. Ma el kell hinned azt, amit a szíved sugall, még akkor is, ha nehéz.

Gergő kiment az erkélyre, és felnézett az éjszaka hideg maradványára. Márton meséje jutott eszébe a múlt hétről: Márton azzal hencegett, hogy a Mikulás nem létezik, csak a szüleink. Gergő szíve ettől egy picit fájni kezdett. Tudta, hogy a Mikulás egy szép hagyomány, de a valódi karácsonyi csodákba vetett hitét a valóság szürke árnyalatai néha megkérdőjelezték.

Édesanyja épp a karácsonyfa-égőket tesztelte a szobában. Az egyik égősor, a legkedvesebb, régi sor, nem működött.

– Ó, nem! – sóhajtott anyukája. – Ez a sor már nagyon régi. Félek, elromlott. Nem fogunk tudni feltenni egyetlen égőt sem ma.

Gergő is elszomorodott. Ez a sor a nagyszülei ajándéka volt, és nélküle a fa nem lenne az igazi. Gergő megfogta az Adventi Fényt.

– Fény, segíts! Hogy lehet ez? Nincs fény, nincs karácsony! – Csillagpor! – mondta a Hópehely. – Ha elhiszed, hogy a fény benned van, akkor működik. A hit nem az, amit látsz, hanem az, amit érzel. Menj és higgy a láthatatlan fényben!

Gergő elment a sötét sarokba, ahol a betlehem állt. Megfogta a kis bárányfigurát és a fáradt angyalt is. Emlékezett az ő apró történeteikre, a csendes csodákra. Visszatért a hibás égősorhoz.

Leült a földre, és becsukta a szemét. Emlékezett a Mikulás segítésére, az elveszett kesztyű megtalálására, a Luca-búza zöld reményére. Végül kinyitotta a szemét, és ránézett az égősorra, mintha látná a fénylő áramot végigfutni benne.

Gergő fogta a Hópehelyet, és óvatosan megérintette vele az égősor csatlakozóját. – Hiszek benned! – suttogta. – Hiszek a fényben, a csodákban, és abban, hogy a régi dolgok is lehetnek újak!

Ekkor történt valami. Az Adventi Fény egy pillanatra belevillant a csatlakozóba, mintha apró csillagpor hullott volna rá. Gergő megijedt, de nem vette el a kezét. Majd édesanyja, aki nem vett észre semmit Gergő cselekedetéből, egy utolsó kétségbeesett próbát tett: bedugta a csatlakozót a konnektorba.

Patt! Az égősor minden izzója egyszerre kigyulladt, és a szoba megtelt színes, meleg fénnyel.

– Gergő! Képzeld! Mégis működik! – kiáltott fel anyukája meglepetten. – Már éppen fel akartam adni!

Gergő elmosolyodott. Tudta, hogy ez nem véletlen volt. A Hópehely finoman rezgett a kezében. A Hit és a Képzelet képes volt a legapróbb alkatrészt is életre kelteni.

Az Adventi Fény ma a belső bátorság és a valóra vált hit fényével ragyogott. Gergő megtanulta: az igazi karácsonyi csoda nem mindig látható. A hit adja a bátorságot ahhoz, hogy a nehéz pillanatokban is reménykedjünk, és ez a fény minden technikai hibánál erősebb.